A támadás nem fegyverekkel jött.
Hanem emlékezetből.
Azok, akik az isteneket szolgálták, nem katonák voltak, hanem emberek, akik már nem emlékeztek arra, kik voltak valaha.
Elira látomásai egyszerre törtek rá: városok égtek, mielőtt még felépültek volna, gyerekek sírtak, mielőtt megszülettek volna.
„Ne nézz” – mondta Caelum.
„Nem tudom kikapcsolni.”
„Akkor nézz velem.”
A hollók egyszerre emelkedtek fel.
És először nem az eget nézték.
Hanem a jövőt.
A harc nem győzelemmel ért véget.
Hanem felismeréssel.
Az istenek nem éltek már.
Csak a félelmük maradt hátra, ami tovább írta a világot.
