A birodalom neve már csak egy törött szó volt a régi kövekbe vésve. Senki sem ejtette ki hangosan, mintha a kimondása is emlékeztetné a világot arra, amit elveszített.
Elira a romváros szélén állt, ahol a föld még emlékezett a tűzre. Az álmai három éjszaka óta üresek voltak. Ez nem megkönnyebbülést hozott, hanem félelmet. Az ő ajándéka mindig kegyetlen volt, de legalább igaz.
Most viszont… semmi.
A hollók már napok óta köröztek felette. Nem károgtak. Nem vadásztak. Csak figyeltek, mintha egyetlen pillanatot várnának, amitől minden megváltozik.
A trónterem romjai között találta meg őt.
A férfi egy összetört márványlépcsőn ült, mintha a világ végét nem eseménynek, hanem
