Az archívum a város szélén volt. Por, hiányzó dokumentumok, szándékosan kivágott oldalak. Mintha valaki nem elrejteni akarta volna a múltat, hanem eltávolítani a létezésből.
Ami megmaradt, az ismétlődött.
Eltűnések. Öngyilkosságok. Pánikrohamok. De mind ugyanahhoz az időszakhoz kötődtek.
És mindegyik iratban ugyanaz a szó szerepelt:
Rettegés.
A lakosokkal beszélni nehéz volt. Nem azért, mert nem válaszoltak, hanem mert minden válasz elkerülte a témát.
Végül egy fiatal férfi megszólalt:
– Itt nem az emberek félnek.
– Hanem a félelem él bennünk.
Nevetnem kellett volna. Nem tettem.
Aznap éjjel a suttogás már nem csak hang volt.
Hanem gondolat.
Nem az enyém.
