Nem aludtam.
A vendégház folyosói éjszaka hosszabbnak tűntek. Mintha a tér nem akarná elengedni, aki benne van. A falak néha túl közel kerültek.
Emlékek törtek rám.
Olyanok, amiket nem hívtam elő.
Egy baleset. Egy elvesztett ember. Egy döntés, amit mindig eltemettem magamban.
A város nem mutatta a félelmet.
Felszínre hozta.
A tükör újra megjelent.
Nem volt ott korábban.
Most mégis.
A másik én már nem csak nézett.
Beszélt.
– Miért harcolsz?
– Én vagyok az, amit elfojtasz.
A kezem remegett.
A félelem már nem körülöttem volt.
Hanem bennem.
