A köd már nem külön volt a világtól.
A világ lett köd.
A város közepén egy kút állt. Mély, sötét, mozdulatlan.
Onnan hangok jöttek.
Mind az én nevemet mondták.
A tükör-énem mellettem állt.
– Nem menekülhetsz.
– Csak választhatsz.
A köd összeért.
És akkor értettem meg.
Rettegésfoka nem hely.
Hanem határ.
A tudat határa.
És én már rég átléptem.
