pszichológiai labor.
Monitorok.
Jegyzetek.
És én.
Nem a „városban járó” verzióm, hanem az ülő, jegyzetelő, kutató ember.
Az egész Rettegésfoka nem hely volt, hanem projekt: egy kísérleti pszichológiai szimuláció, amelyet arra terveztek, hogy egyetlen alany (én) teljesen belemerüljön a saját elfojtott traumáiba, amíg azok „világként” manifesztálódnak.
A busz… nem busz volt. Indító kapszula.
A város… nem város volt. A tudatom modellje.
A lakók… nem emberek voltak. Saját személyiségdarabjaim, akiket külön entitásként éltem meg.
A suttogás… a saját gondolataim visszhangja, amit a rendszer hanggá alakított.
És a legfontosabb:
A „tükör-én” nem külön személy volt.
